Jön az új EP!

Elkészültünk az új ötszámos EP-vel, ami két változatban (magyar és angol) jelenik meg a jövő héten; a magyar címe Nem maradsz egyedül, az angolé pedig Goodbye Blue Monday lesz. Holnaptól el is kezdjük kipakolni ide és a Facebookra a számokat. A megjelenés egyelőre csak digitális, ingyenes letöltés lesz, később igény szerint lehet, hogy lesz majd CD is.
Az öt számból kettőben az eddigieknél is messzebb mentünk az alter gitárpoppal való kisérletezésben, a másik három viszont simán illeszkedik a klasszikus punk rock katalógusunkba, úgyhogy lesz itt valami mindenkinek. Ezúttal két kiváló hangmérnök is dolgozott a számokon, a gitárpop slágereket Jappán csiszolta tökéletesre, az analóg punk rock hangzásról pedig Philipp gondoskodott.

100 ezer fölött a last.fm-es hallgatottságunk

A last.fm oldalunk számlálója ma elérte a 100,000 lejátszást, vagyis az oldal felhasználói ennyiszer hallgatták meg a számainkat eddig összesen.
A legnépszerűbb kiadványunk a Shorter Than Danny DeVito, ami a százezres hallgatottságból 52,683-ért felelős, mivel ezen van a két legnépszerűbb Bankrupt szám, a Record Store Renegade (19,237) és az 18 Now (11,478).

lastfm100

Hétvégi koncertek

Na végre, koncert, és mindjárt kettő is! Pénteken a Kozmosszal lépünk fel a Gozsdu Manó Klubban (1075. Budapest, Király utca 13). A korai érkezésre figyeljetek, 20:30-kor már kezdünk, mert korán zár a hely. Játszunk 3 új számot, magyarul, (amiket hamarosan meg is jelentetünk, már jól haladunk a keveréssel) és a Kozmosz is játszik legalább egy újat.
Szombaton pedig irány Esztergom, a Sportalsó, ahol az újra aktív Holy Shit! vendégeként lépünk fel.

Januári helyzetjelentés

Bár szeptember óta nem koncerteztünk, azért nem tétlenkedtünk az elmúlt hónapokban. Nagyjából kész vagyunk 5 új számmal, amiket hamarosan felveszünk és márciusban EP formájában megjelentetünk, ha minden terv szerint halad. Az ötből 3 mindenki punk rock igényeit kielégíti majd, a másik kettővel pedig gitárpop vonalon kísérletezünk tovább. Mindegyik szám legalább 2 és fél perc hosszú lesz és mindegyiket felvesszük angolul és magyarul is, így ez lesz a leghosszabb kiadványunk a Shorter Than Danny DeVito óta.
Tavaly év végén elkezdtünk egy második gitárost keresni. Ezt a projektet felfüggesztettük a felvétel miatt, de visszatérünk rá, ha kész az EP. Van egy elég jónak tűnő jelöltünk, csak neki előbb Budapestre kellene költöznie, ami vagy megtörténik a közeljövőben, vagy nem. Mi azért bízunk benne.
Felkerültek az első tavaszi koncertdátumok: Esztergom és Sopron már készülhet, de rajta vagyunk egy pesti bulin is.