Új szám Michaelről: Pekingi nyár

Michael Kovrig, a Kínában ártatlanul raboskodó kanadai-magyar állampolgár a ‘90-es évek végén Budapesten élt, és a Bankrupt énekese volt. Azután is megmaradt a barátságunk, hogy távozott Magyarországról. Évente visszajárt, sokszor találkoztunk és 2017 áprilisában még egy számot is elénekelt velünk az egyik koncerten.
Már 950 napja tartják fogságban, ezért úgy éreztük, valamit most már tennünk kell, hogy felhívjuk Michael helyzetére a figyelmet. Minél többen állnak ki Michael érdekében, annál nagyobb lesz a politikusokon a nyomás, hogy kihozzák végre a börtönből. Mi így tudunk ehhez hozzájárulni.

Spotify-ra és a többi platformra (Apple Music, Deezer stb.) július 24-én érkezik a szám, addig is ezen a linken tudjátok előre lementeni, hogy megjelenéskor egyből ott legyen a zenéitek között: https://snd.click/ubkgnb

A szám bevételeiből Michael családjának kérésére a Hostage International jótékonysági szervezetet támogatjuk.

25 éves a Bankrupt

1996 márciusában állt össze a Bankrupt első felállása (Rocco – basszusgitár, William – gitár, MIchael K – ének, és Black Peter – dob). Tekerjünk előre 25 évet: MIchael egy kínai börtönben ül, a többiek pedig a lezárt Budapesten vészelik át a koronavírus járvány 3. hullámát. Nem így képzeltük a negyedszázados szülinapot, de hozzuk ki belőle, amit lehet.

Ha van bármilyen régi fotód, plakátod, felvételed, küldd el nekünk, hogy megoszthassuk!

Kezdésnek itt egy korai felvétel, a Listen első verziója, amin még Michael énekel. Ez a ma is létező amerikai GC Records első kiadványán, a We’re Not Generation X válogatáson szerepelt, aminek borítóját a Dead Kennedys révén is ismert Winston Smith készítette.

2020-as összefoglaló

2020 a legrosszabb év volt szinte mindenki életében, és ez alól mi sem vagyunk kivételek. De miközben egyénileg az életünket megkeserítő betegségekkel, munkahely elvesztésével és a bezártsággal küszködtünk, a zenekar a körülményekhez képest egész jó évet zárt.

Három év után kihoztunk egy új nagylemezt, az eddigi legjobbat. A Trollok öltönyben tartalmazza két eddigi legnépszerűbb magyar nyelvű slágerünket (Gréta Tünde, Törlöm a számod), és az angol változat öt száma is szerepel minden idők 10 lehallgatottabb Bankrupt száma között a Spotify-on. És ha már a Spotify-ról beszélünk: idén több mint kétszeresére nőtt a lejátszásaink száma, miközben a YouTube-on is sikerült jelentősen túlszárnyalni az előző évi számokat.

Idén 5 új videót hoztunk ki. A Nemazértnem hivatalos klipjét még sikerült a tavaszi lezárások előtt leforgatni, és remekül sikerült. Év végére pedig összehoztuk eddigi első közösségi kollaborációban készült videónkat a Huszonegy-hez, amitől reméljük, nem csak nekünk lett jobb kedvünk.

A márciusban megjelent Vírus, Klíma, Meteor, Zombik című slágerünk bekerült a kulter.hu 2020-as Top 10 listájába.

Ezen felül felvettünk még egy punk feldolgozást is az amerikai Cleopatra Records Yacht Rock válogatására, ami jövőre jelenik majd meg.

Koncertünk csak egy volt idén (még januárban a Dürerben a Grenmával), de az legalább jól sikerült. Reméljük, hogy most már hamarosan visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba, és újra felléphetünk.

Boldog Új Évet Kívánunk!

Új videó: Huszonegy

És akkor zárjuk ezt az évet vidáman, egy optimista punk rock számmal, aminek a klipjét a zenekar barátai és támogatói részvételével készítettük el. 10 országból 40 videót kaptunk, amiben egy boldogabb új évre isztok. Már csak össze kellett vágni.

A szám kinn van már Bandcampen, és a hétvégén érkezik Spotifyra, meg a többi online platformra.

Idd be magad a klipbe!

Megelégeltük a világvége-hangulatot, és írtunk egy gyors, vidám, optimista punk rock számot arról, hogy 2021-ben lesz egy jó évünk megint. A klip készítésébe pedig szeretnénk bevonni benneteket is. Ehhez mindössze ennyit kérünk:

  • Vedd fel magad kb. az előzetesben látható módon, amint éppen arra készülsz inni, hogy 2021-ben minden helyre jön.
  • Egy max 10 másodperces, vízszintes 1080p videóra van szükségünk. Ne felejtsd el elfordítani a telefonod 90 fokkal! ?
  • A videót egy fájlküldő (wetransfer.com) használatával küldd el a rocco@bankrupt.hu címre- A határidő december 1. A klip-bemutatót december közepére tervezzük.