Cseh turnénapló, első rész: Prága

A Z Ničeho Nic zenekarral közös cseh turnénk Prágában indult múlt csütörtökön. A Mátrix egy akár ezer fő befogadására is alkalmas hatalmas klub, remek hangzással és hangulattal. Hála William új okostelefonos navigációs rendszerének, egyből megtaláltuk a helyet, ahol Honza, a Z Ničeho Nic énekese, és a zenekar idegenvezetőnek jelentkezett haverja, Jirka fogadott minket. (Róla azt kell tudni, hogy most jött ki a kórházból azután, hogy elütötte egy vonat. Innen kapta a Train Buster becenevet.)
A Z Ničeho Nic tagjai jó arcoknak bizonyultak, akik jól passzoltak hozzánk mind a hozzáállást, mind a korosztályt és persze a zenei stílust illetően is. Mivel csütörtök este Prágában sem szoktak kevésbé ismert (de azért kiváló) zenekarok koncertjeire tömegével járni a punk rockerek, a hely méretileg túlzásnak bizonyult, de ahhoz azért épp elegen lejöttek, hogy nyomjunk egy jó hangulatú bulit. Még néhány last.fm-es rajongó is lenézett, és a merch pult is elég jó forgalommal zárt.
A Z Ničeho Nic is jól szólt, erősen emlékeztettek a Bad Religionre Honza rekedtes hangja és a gitárosok (a két Martin) dupla háttérvokálja miatt. A koncert után Honza lakására mentünk aludni, amit Anicka, a hovawart punk rock kutya őrzött. Ilyen nyugis kutyát még sose láttunk, egyszer sem ugatott meg minket.
A Mátrixos koncertről itt található egy képgaléria.