Cseh turnénapló, második rész: Strakonice

Strakonice a Z Ničeho Nic szülővárosa, így hazai pályán egy pénteki napon már a prágainál jóval több nézőre számíthattunk. Így is lett. A város csak 100 kilométernyire fekszik Práágtól délnyugati irányban, így nem tartott sokáig az út. A Kremelka nagyon hangulatos, klassz klub, és tipikusan az a hely, ahol az épületet kívülről szemlélve baromira nem gondolná az ember, mi van belül.
Mivel az előzenekar, a Krwawy Koleno 14-16 éves kissrácokból állt, ennek megfelelően kétgenerációs közönség verődött össze, de a punk rock kitöltötte a generációs szakadékot. Poén volt látni a koncertünk alatt, ahogy a veterán punk rockerek is bevetették magukat a pogózó tinik közé. És bár jónéhány koncertet nyomtunk már a cseheknél, most jutottunk el odáig, hogy megtanuljuk, náluk a ráadást az “este jedno” kifejezéssel szokás kérni. Meg is kapták.
A Z Ničeho Nic megint jól nyomta, a Stranger Than Fictiont a Bad Religion sem tudná sokkal jobban, és a sajátjaik közül is kezdtük már megtalálni a kedvenceket (mint a Kavárna). A koncert után a szemközti uszoda vendégszobájában aludtunk.
A koncertünk teljes videófelvétele megtekinthető itt, a képgalériáért pedig ide kell kattintani.