2020-as összefoglaló

2020 a legrosszabb év volt szinte mindenki életében, és ez alól mi sem vagyunk kivételek. De miközben egyénileg az életünket megkeserítő betegségekkel, munkahely elvesztésével és a bezártsággal küszködtünk, a zenekar a körülményekhez képest egész jó évet zárt.

Három év után kihoztunk egy új nagylemezt, az eddigi legjobbat. A Trollok öltönyben tartalmazza két eddigi legnépszerűbb magyar nyelvű slágerünket (Gréta Tünde, Törlöm a számod), és az angol változat öt száma is szerepel minden idők 10 lehallgatottabb Bankrupt száma között a Spotify-on. És ha már a Spotify-ról beszélünk: idén több mint kétszeresére nőtt a lejátszásaink száma, miközben a YouTube-on is sikerült jelentősen túlszárnyalni az előző évi számokat.

Idén 5 új videót hoztunk ki. A Nemazértnem hivatalos klipjét még sikerült a tavaszi lezárások előtt leforgatni, és remekül sikerült. Év végére pedig összehoztuk eddigi első közösségi kollaborációban készült videónkat a Huszonegy-hez, amitől reméljük, nem csak nekünk lett jobb kedvünk.

A márciusban megjelent Vírus, Klíma, Meteor, Zombik című slágerünk bekerült a kulter.hu 2020-as Top 10 listájába.

Ezen felül felvettünk még egy punk feldolgozást is az amerikai Cleopatra Records Yacht Rock válogatására, ami jövőre jelenik majd meg.

Koncertünk csak egy volt idén (még januárban a Dürerben a Grenmával), de az legalább jól sikerült. Reméljük, hogy most már hamarosan visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba, és újra felléphetünk.

Boldog Új Évet Kívánunk!